• futo_4.jpg
  • futo_1.jpg
  • futo_7.jpg
  • futo_8.jpg
  • futo_10.jpg
  • futo_15.jpg
  • futo_23.jpg
  • futo_14.jpg
  • futo_13.jpg
  • futo_12.jpg
  • futo_21.jpg
  • futo_11.jpg
  • futo_9.jpg
  • futo_22.jpg
Szeretettel köszöntjük a Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola honlapján!

Megérkeztek a kötelező olvasmányok a könyvtárba!

Könyvtárunk állomány új kötelező olvasmányokkal bővült. Látogassátok a könyvtárat, keressétek Tókos Ica nénit! A könyvekről fényképek készültek, amelyekre kattintva nagy felbontásban is megjeleníthetőek.

 

Paralimpikon járt iskolánkban
(Ulveczki Nóra és Sárosi Boglárka 7.a )

2019. február 22-én Osváth Richárd (33 éves) paralimpikon vívó látogatta meg a Kőrösi sulit és előadást tartott a hatodik, hetedik és nyolcadikos osztályok számára életéről, valamint arról, hogyan vált parasportolóvá.

Története röviden annyi, hogy egy térdsérülés következtében 7 műtéten esett át, aztán 2008–ban ráesett a sérült lábára, így a jobb lába merev lett. Igazából a térdét összekötő két csont forrt össze, ezért jobb lábát nem tudja behajlítani. Ennek ellenére járni tud kerekesszék nélkül, de pályafutását egy időre abba kellett hagynia.

2011-ben elkezdte a kerekesszékes vívást. 2012-ben már jelen volt a londoni paralimpián, ahol bronzéremmel a nyakában tért vissza. 2016-ban Rio de Janeiróban kettő ezüstéremmel gazdagodott.

Egy rövidebb interjút készítettünk vele:

2018. október 23-i ünnepély.

Idén is megemlékeztünk az 1956-os Forradalomról. Nagyon színvonalas műsort láthattunk a 8.b osztály jóvoltából, amelyet a mindig gyönyörűen éneklő kórus tett még emlékezetesebbé. A műsorról videó készült amelyet itt adunk közzé:

Mikulás-disco december 7.

Míg a kicsiknek a Mikulás látogatása okozta az igazi boldogságot, addig a felsősök a Mikulás-disco-ban ereszthették ki az egész héten, a sok-sok tanulástól felgyülemlett gőzt. Szinte mindenki az est fénypontját, a bálkirálynő és bálkirály választás eredményhirdetését várta.
 
A bálkirálynő választás eredménye.:
1. helyezett holtversenyben Balog-Márfi Vivien 5.a és Kozel Kata 8.a osztályos tanulók
2. helyezett holtversenyben Gabona Laura 6.a és Szabó Blanka 8.a osztályos tanulók. 
3. helyezett nem került kihirdetésre, olyan sok egyforma eredmény született.
 
A bálkirály választás eredménye:
1. helyezett: Vass Ádám 6.a osztályos tanuló
2. helyezett: Fehér Ádám 6.a osztályos tanuló
3. helyezett: Gyergyai Máté 5.a osztályos tanulók.
 
Gratulálunk a helyezetteknek! :)
 
Köszönjük szépen a Diákönkormányzatnak és Sier Andi néninek a szervezést!

Iskolánkban járt a Mikulás

December 6-án reggel nagy meglepi történt iskolánk háza táján. Ellátogatott hozzánk a piros ruhás, fehér szakállú. Volt ám örömködés, kicsiknél és nagyoknál egyaránt.

Német nyelvi hét november 5-9. 

Ebben a tanévben a német nyelvi hét lebonyolítását a szokásostól eltérően nem tavaszra, hanem az őszi szünet utáni hétre terveztük. Idei témaválasztásunk: „A német nyelvű országok hagyományai” volt. Minden évfolyamon más – más szokást választhattak a diákok, amit aztán fel is dolgoztak. Plakátokat, kisfilmeket készítettek a „Zuckertüte/Schultüte”, „Polterabend”, „Kölner Karneval”, „Oktoberfest” és „Almabtrieb” hagyományokról.

Az igényesen összeállított plakátokat már hétfőtől megtekinthették iskolánk tanulói az aulában egy kis kiállítás keretében. Ezen kívül nyelvtörőkkel és közmondásokkal kapcsolatos rajzok is készültek minden osztályban, amelyeket nagy érdeklődéssel nézegettek az érdeklődők, igyekeztek megfejteni, vajon mit ábrázolhat egy-egy alkotás. A témahét folyamán a németórákon is beszélgettünk a szokásokról, majd péntek délelőtt mindenkinek levetítettük az egyes osztályok által készített kisfilmeket. A hét lezárásaként pénteken játékos, vidám délutánt tartottunk, ahol először elénekeltük Szent Márton emlékére az „Ich geh' mit meiner Laterne” című dalt a kis 2-3. osztályosok által készített lámpások gyertyafényénél.

Ezután következett a vetélkedő, ahol kicsik és nagyok vegyesen alkottak egy-egy csapatot, ugyanis első feladatként a gyerekeknek 6 db libás képet kellett összeállítani puzzle darabokból; azok kerültek egy csapatba, akiknél ugyanannak a képnek a darabjai voltak. A Márton napi TOTÓ és a Szent Márton püspök életével, jótéteményeivel, valamint a Márton naphoz kapcsolódó népi hagyományokkal, időjóslatokkal kapcsolatos játékos, színes feladatsor megoldásán minden csapat lelkesen dolgozott, ügyesen beosztották egymás között, ki és mit csináljon. Így szinte egyszerre készült el mindenki! A vetélkedőt a Nyelvtörő verseny követte, ahol a jelentkezők csak úgy sziporkáztak! Majd az egyes osztályok által készített produkciók bemutatása következett, végül a délutánt a „”Tschu Tschu Wa” és a „Fliegerlied” c. vidám, táncos dalokkal zártuk. Jutalmul és búcsúzóul minden résztvevő kapott „Mártonka” süteményt, amit Komáromi Kati néni sütött nekünk.

A vidám hangulatról az alábbi képek tanúskodnak!

Angol nyelvi hét és Halloween a Kőrösiben

Csokival és rémisztő mókázással zárult a hagyományosan megrendezésre kerülő Angol nyelvi hét a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Idén a téma az angolszász országok ünnepei voltak, amivel igyekeztünk közelebb hozni a gyerekekhez a nyelvhez kapcsolódó kultúrát is.

A téma olyannyira felkeltette a diákok érdeklődését, hogy idén több, mint 50 plakát készült, amelyek közül a zsűri a 4 legjobbat díjazta. (Illés Alexa, Frank Loretta 4.b - St. George Day, Balogh-M. Vivien, Mezei Nóri 5.a - Poppy Day, Deák Bernadett, Imre Szofi, Farkas Bernadett 5. a - Pancake Day és Horváth Deján, Szekeres Zalán 5.a - St. Patrick's Day)

A poszterek mellett naponta elhangzott egy kérdés az iskolarádióban, ahol az adott nemzet jellemző zenéjével is megismerkedhettek a gyerekek; a hét pedig, kvízjátékkal zárult, ahol 4-5 fős csapatok mérték össze tudásukat a témával kapcsolatban. (I. hely: IDK csapat 7.c, II. hely: Lazy Girl Power 7.a, III. hely holtversenyben: Word Hunter 5.c és Fülcimpa 7.a)

Szerettük volna díjazni a részvételt is, így a lelkes otthoni munkáért és a versenyen való részvételért a gyerekek belépőt kaptak a Halloween-i mulatságra. A témához kapcsolódva fantasztikus töklámpások készültek, melyek közül idén a zsűri nem is tudott győztest választani, így a kreativitást minden esetben oklevéllel és édeségekkel díjazta az angol munkaközösség.

Az alsó tagozaton a tanulók versekkel és énekekkel készültek; az utolsó tanítási napon jelmezekbe bújva járták körbe az osztályokat. A "szellemes" műsorért cserébe cukorkákat gyűjthettek be a lelkes diákok.
A szünet előtti utolsó napot a Halloween-i hagyományoknak szenteltük. A gyerekek jelmezbe öltöztek, rémisztő süteményeket készítettek és játékosan ismerkedtek meg az ünnephez köthető hagyományokkal, szavakkal és kifejezésekkel. 
Csizmár Rita angol tanár

Solymok jártak nálunk

Az Állatok Világnapja alkalmából nemcsak kutyák és lovak, hanem solymok is vendégeskedtek nálunk. Köszönjül Balog Lászlónak, hogy ezeket a gyönyörű madarakat megcsodálhattuk.

Állatok világnapja

Minden év október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját. Az idei tanévben mind kutyás, mind lovasbemutatóval szerettünk volna kedveskedni az érdeklődő tanulóinknak.

Mozdulj a klímáért beszámolók

A 2018. október 15-19-éig tartó hét iskolánkban a Mozdulj a klímáért felhívás jegyében telt. Az alábbiakban a 4.b osztály beszámolója tölthető le PDF formátumban, illetve alatta egy slide-ban is megtekinthető.

    Mozdulj a klímáért - a 4.b beszámolója
 Mozdulj a klímáért 4.b slide

A 4.c osztály beszámolója:

Végére értünk a Mozdulj a Klímáért elnevezésű hétnek. Sok színes programot valósítottunk meg. Gondolattérképen rögzítettük az éghajlatbarát gyerek hozzáállását a világhoz. Virágos, "kiskertet" alakítottunk ki közösen. Szorgalmasan locsoljuk a facsemetét. Almát készítettünk tobozból és sóliszt-gyurmából. Műanyagmentes témakörben mintát terveztünk saját vászontáskához. Húsmentes napot tartottunk, háromféle sütőtök salátát készítettünk. Almás szelfit készítettünk. És mind emellett gyalog, busszal, és kerékpárral közlekedtünk jó páran.

Az 5. osztály faültetés projektje: